32. Dr. Mózes Teréz: A révi népi fazekasság monográfiája

Egy régóta várt, hézagpótló kötetet tarthat kezében a kedves olvasó. Sokan és sokat írtak a révi fazekasságról, de átfogó képet, igazi tudományos munkát csak ez a kötet nyújt e csodálatos népi mesterségről. Azért is csodálatos és ritka, mert a világon csak négy helyen készítettek fehér kerámiát: Egyiptomban, Izraelben, Gömörben – ma Szlovákia területén van – és Réven.

A kötet első fejezete, Rév falu rövid földrajzi és történeti áttekintése után, rátér a fazekasság történetére. Ebből megtudjuk, hogy a kutatások mai állása alapján a révi fazekasságról először a 17. században történt írásos említés. A gyulafehérvári Diéta határozata alapján postakocsi-állomást létesítettek Réven, melynek kocsikat és lovakat kellett biztosítani. A határozat eltörlésének érdekében Zólyomi Erzsébet, Sólyomkővár úrnője, 1639-ben folyamodványt intéz a Diétához, azzal érvelve, hogy a faluban nincsenek lovak, mivel annak lakosai fazekasok és csizmadiák. Ezt a dátumot tekintjük az első írásos dokumentumnak a révi fazekasságot illetően. Ezután követi a fazekasok számának növekedését, a fazekasság alakulását a különböző évi összeírások alapján. Az 1896-os összeírás szerint 50 fazekas 175 ezer edényt égetett ki. 1937-ben 90 fazekast jegyeztek fel. Volt idő, amikor 150 fazekas is működött Réven. A második világháború után a fazekasok létszáma fokozatosan csökken, a gyári termékek mindinkább kiszorítják a cserépedényeket a piacról. A szerző egy saját szociográfiai felmérését ismerteti, amelyet 1978–80 között végzett, amelyben ismerteti a nők szerepét a fazekas családokban. A 90-es évek fazekasairól részletesebben ír, főleg családi vonatkozásban.

A második fejezet A népi fazekasság címen, részletesen mutatja be az egész technológiai folyamatot, más szóval hogyan jutunk el az agyagtól a késztermékig. Megismerkedhetünk az edény előállítására használt eszközökkel és módszerekkel: az agyag előkészítése, az edény kialakítása, formázása, nemcsak leírva, de fényképsorozaton keresztül, az égetés, a mázkészítés, a díszítés eszközei, a díszítő motívumok, ismertetve az egyszerű, archaikus motívumokat – ebben rejlik néprajzi értékük. Ezután részletesen leírja az edényféleségeket, melyek lehetnek az ún. parasztedények, amelyeket a mindennapi életben használtak: vizesedények (vászonkanta, vászonorsó), ezekben mindig hideg maradt a víz, főzőedények (kétfülű öblös fazék, vagy nagyfazék, keskeny fenekű fazék), lábosfélék (háromlábú, egykarú lábas, szimpla lábas, laskaszűrő), élelemtartó edények (csupor, komaszilke), lapos edények vagy tányérok, virágcserepek, gyermekjátékok, ún. gölöncsök. Érdekes az értékesítés, piacozás leírása – hogyan vitték a vásárba, hová. Hasas Péter visszaemlékezése alapján 1953-ban 12 fazekas szekér képviselte Révet a vásáron. Hosszabb útra betakarítás után, ősszel indultak a fazekasok, amikor a gazdáknak már magtárban volt télire a gabonája. Ilyenkor 20–25 községet, falut is felkerestek. Az edényeket pénzért is adták, de szívesebben cseréltek gabonára. Az első világháború után rövidebb, 8–10 napos útra indultak, akkor is a nyári hónapokban. Három fő útvonaluk alakult ki. Az első útvonal: Élesd, Nagyvárad, Tenke, Szalonta, Nagyzerénd, Kisjenő, Székudvar, Nagypél, Arad, Kürtös. Második útvonal: a feketeerdői üveggyár, Hagymádfalva, Margitta, Tasnád, Kenéz, Szilágysomlyó, Sarmaság. Harmadik útvonal: Csucsa érintésével Hunyad és környéke. Egy-egy hosszabb út alkalmával sikerült összeszedniük a télire valót, sokszor 10–11 mázsa gabonát.

A könyv harmadik fejezete külön színfoltja és érdeme a kötetnek: Rév fazekassága a cserépművészet történetében. Igyekszik beleilleszteni az egész emberiség fazekasságának történetébe, kiindulva a régészeti kutatásokból a csiszolt kőkorszaktól a jelenkori fazekasságig. Így megismerhetjük magának a fazekasságnak a történetét, beillesztve e történelembe a révi fazekasságot, összehasonlítva a szomszéd, sőt a távolabbi népek fazekasságával. Összehasonlítja a bihari, majd a magyarországi, az európai, sőt a más világrészeken volt régi és újabb fazekasmunkákkal, kihangsúlyozva a hasonlóságokat és a különbségeket. De ezt bemutatja képeken keresztül is. Pont ezen összehasonlításon keresztül jövünk rá a révi népművészet különlegességére, nagy értékére, amely egyszerűségében is szép és elegáns.

A kötetet kiegészíti egy szójegyzék, amely a révi fazekas szakszavakat tartalmazza. Megmagyarázza, hogy az egyes szakkifejezések mit is jelentenek. Ez nyelvészet szempontjából is jelentős. Ma, amikor már csak három fazekas dolgozik Réven, rendkívül fontos leírni, ismertetni, megmenteni az utókornak e népi hagyományt. Sajnos úgy néz ki, hogy nemsokára nem lesz, aki művelje, el fog tűnni, s csak e leírásokból fogjuk ismerni.